A leggyakoribb pszichológiai és érzelmi kihívások közé tartozik a depresszió, amellyel valaki a modern világban szembesülhet. Ez nagy valószínűséggel olyasmi, amit az emberek többsége valamikor megtapasztal. Aztán valószínűleg vannak olyanok is, akik nem csak időről időre, hanem rendszeresen tapasztalják. Lehet, hogy ez számukra életmóddá vált, és akkor ez normális.
Mi a normális?
Tehát ami az egyik ember számára normális, az nem feltétlenül lesz normális a másik számára. És ez azt jelenti, hogy egyesek megszokják, hogy melankólia nélkül éljenek, mások pedig megszokják, hogy együtt éljenek vele. Ennek következményeként a tapasztalataik ezen a bolygón gyökeresen eltérőek lesznek. Emellett valószínűleg lesznek olyan egyének, akik segítségért folyamodnak, amikor depressziósak, és lesznek olyanok, akik magukban tartják. Ha valaki depresszióban szenved, akkor jó ötlet lenne, ha segítségért fordulna.
De míg az ember megkérdezheti egy barátját, hogyan főzzön egy bizonyos ételt, vagy felkeresheti az orvosát, ha fizikai problémája van, ez nem mindig történik meg a mentális és érzelmi kérdések tekintetében. Ez abból adódik, hogy az ember valószínűleg nem szégyelli, ha segítséget kér, ha egy étel elkészítéséről van szó, vagy ha egy fizikai problémával kapcsolatban keresi fel az orvosát, de képes szégyellni magát, ha egy belső problémáról van szó. És ennek eredményeként az egyén egyszerűen beletörődhet abba, ami benne történik, ahelyett, hogy segítségért folyamodna. Ha valaki felkeresi az orvosát, akkor a végén valamilyen gyógyszeres kezelésre kerülhet.
Ezután változáson mennek keresztül a bennük zajló folyamatok, de ez befolyásolhatja a spektrum különböző érzelmeire való képességüket is. Rövid távú megoldásként és további kezeléssel ez segíthet abban, hogy képesek legyenek jobban megérteni magukat és továbblépni. Mégis, ha egy személy csak gyógyszert kap, és ezzel vége, akkor nem fogja megismerni önmagát.
Izolációs tényező
Vannak olyan férfiak és nők, akik a pszichológiai problémákat elszigetelten vizsgálják, és ez azt jelenti, hogy nem veszik figyelembe az egyéb tényezőket, amelyek ide tartozhatnak. Ami náluk történik, azt ilyenkor "kémiai egyensúlyhiánynak" tekintik, vagy a genetika számlájára írják. Mivel azonban az emberek egymásra vannak utalva, és nem különülnek el a környezetüktől, ez azt jelenti, hogy a környezetüket is figyelembe kell venni.
Ha ezt a változót nem vizsgáljuk, az egyén rossz útra tévedhet, és végül azt gondolhatja, hogy valami eleve nincs rendben vele. Ha valaki depressziós, kihívást jelenthet számára, hogy felkeljen az ágyból, ami azt jelentheti, hogy minden nap egy harc. Úgy érezhetik, hogy nincs energiájuk, és ez nyilvánvalóan kihat az élet minden területére. Ilyenkor lehetetlen, hogy minden napot átöleljenek, és úgy érezhetik, hogy elvesztették az élni akarásukat. Tehát a földi tapasztalataik nem lesznek egészen kellemesek, és ez olyasmi, amihez hozzászoktak. Ha valaki így érez, az azt jelezheti, hogy a testében csapdába esett kétségbeesést hordoz. Lehet, hogy ez annak a környezetnek köszönhető, amiben él, és annak, hogy ahol lakik, nem elégíti ki az igényeiket.
Talán olyan emberek között vannak, akik bántalmazzák őket, és nem tartják tiszteletben a határaikat. Egy másik ok, amiért valaki szomorúnak érzi magát, az lehet, hogy az okozza, hogy elszakadt a haragjától. És ez olyasmi lehet, amit már olyan régóta csinálnak, hogy észre sem veszik, hogy ezt teszik. A dühöt gyakran "negatív" érzelemnek tekintik, ami megakadályozhatja az embereket abban, hogy képesek legyenek azt magukba foglalni. Az ember így elveszítheti a kapcsolatot a dühével, és amikor ez megtörténik, akkor a végsőkig kitart.
Vegye tudomásul
Például ahhoz, hogy önöknek legyenek határaik, hogy előrehaladjanak az életben, és hogy beszéljenek, kapcsolatban akarnak maradni a haragjukkal. És azt is, hogy úgy tekintsenek rá, mint valami olyasmire, ami képes irányítani őket és előre manőverezni őket. Ez pártatlan, és nem olyasmi, amit pozitívnak vagy negatívnak lehetne nevezni. Ha valaki nincs kapcsolatban a haragjával, akkor normális lesz, hogy hagyja, hogy mások körülötte járjanak, hogy csendben maradjon, vagy azt mondja, amit mások hallani akarnak, és passzívvá válik.
Enélkül az egyénben nem lesz semmi, ami jelezné neki, ha megsértik, vagy ha nem teljesíti a követelményeket. És ha valaki beépítette a haragját, az nem azt jelenti, hogy mindig feldúltnak érzi magát, hanem azt, hogy tudni fogja, ha valami nincs rendben az életének minden egyes pillanatában és az egész életében.
Az ok, amiért valaki elszakadt a haragjától, visszatér ahhoz, amiről azt gondolja, hogy mi történne, ha elfogadná a haragját. Ezek a hiedelmek valószínűleg az illető fiatalabb éveiben alakultak ki. Ha dühbe gurulnának, azt hihetik, hogy emiatt elhagynák őket és/vagy bántani fogják őket. Ha pedig a harag felgyülemlett bennük, akkor azt hihetik, hogy másokat bántanának, ha kapcsolatba kerülnének vele.
Következtetés
Az ember bűntudatot is érezhet minden alkalommal, amikor dühöt érez. A haragjuk kifejezésével kapcsolatos hiedelmeket az is elősegítheti, hogy hogyan érzik magukat a testükben. És az ok, amiért úgy hisznek, ahogyan hisznek, a múltbeli pszichológiai tapasztalatok miatt lehet, amelyek bennük maradtak. Ilyenkor szükség lehet arra, hogy terapeuta vagy gyógyító segítségét kérjék, hogy feldolgozhassák érzéseiket. Egy másik megközelítés az, hogy hagyjuk, hogy megkérdőjelezzék a hitüket és megváltoztassák a viselkedésüket. Mindez attól függhet, hogy az illető mit érez, mire van szüksége ahhoz, hogy a haragját feldolgozza és továbblépjen.